image

A Telekom által kiadott Sea Hero Quest telefonos játékot kifejezetten az egyre többeket érintő demencia kutatásának előmozdításáre fejlesztették. Ha egyenként csak 2 percig játszik vele 100 ezer ember, azzal máris több mint 50 évnyi laboratóriumi kutatásnak megfelelő adatot állít elő a közösség.

A demencia globális hatását vizsgáló jelentés szerint a betegség 2050-re világszerte 135 millió embert érint majd. A hatás igen komoly: a kór megakadályozza az új emlékek kialakulását, gyakran elszigetelve és összezavarva az érintetteket. Számos demenciával küzdő ember számára az első jel a tájékozódási képesség elvesztése, amelynek következtében még a jól ismert helyeken és környezetben sem képesek eligazodni és tájékozódni. A demencia és leggyakoribb formája, az Alzheimer-kór Magyarországon is súlyos problémát jelent: mintegy 250 ezerre becsülik a közvetlenül érintettek számát, de mivel ez a betegségcsoport a páciensek környezetére is jelentős hatással van, így egymillió magyar életében is jelen van a demencia.

Az első tünetekel összefüggésben a Sea Hero Quest (A tenger hőse) elnevezésű új mobiljátékot azért fejlesztették, hogy elmélyítse a térbeli tájékozódásról meglévő tudományos ismereteket, illetve információval szolgáljon arról, hogyan működik agyunknak ez a területe. A játékosok szigetek és jéghegyek közötti lavírozásának minden másodperce a szakértők számára hasznos tudományos adattá konvertálható. Hagyományos módszerekkel több, mint 5 órába telne ugyanannyi adat begyűjtése, mint két percnyi Sea Hero Quest játékkal. Ha 100 ezer ember 2 percig játszik, ezzel több, mint 50 évnyi laboratóriumi kutatásnak megfelelő adat jöhet létre.

Az iPhone-osoknak az App Store-bólandroidosoknak pedig a Google Play áruházból letölthető játék során összegyűjtött adatokat névtelenül tárolják a T-Systems németországi adatközpontjában. Az adatok elemzését a University College London, a Deutsche Telekom tudományos partnere végzi.

Ha kedvet kapott a citizen science űzéséhez, korábbi összeállításunkban több projektet is bemutattunk: kutathat más projektekben is a rákos megbetegedések témájában, földönkívüliek után, az óceán mélyén, de vannak nyelvészeti projektek, és az agykutatóknak is segíthet. Vagy akár az is nagyon hasznos lehet, ha egyszerűen csak bekapcsolva hagyja estére a telefonját.

Forrás: HVG
Fotó: HVG