A magyar társadalomban igen jelentős azoknak az aránya, akik a digitális világ szempontjából teljes elszigeteltségben élnek, és vélhetően közülük sokan tartoztak a szegények közé – ez az egyik fontos üzenete annak a tanulmánynak, amit május 14-én tesz közzé a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete. Hosszú évek óta ez az első jelentés, amely átfogóan elemzi a hazai szegénység és az online világ kapcsolatát.

„Bizonyos, hogy tartós hátrányba kerül az (illetve meglévő hátránya még nagyobbra nő), aki nem képes, nem tud, vagy nem akar hozzáférni az infokommunikációs technológiai (IKT) eszközökhöz” – tudtuk meg Rab Árpádtól, az Óbudai Egyetem Digitális Kultúra és Humán Technológia Tudásközpont kutatójától, a tanulmány szerkesztőjétől. (Az elemzés az Infonia Alapítvány kutatócsoportjának közreműködésével, az NMHH Médiatanácsa támogatásával született.)

A tanulmány szerint a digitális megosztottság leküzdése egy hosszan tartó, lényegében soha véget nem érő folyamat. Az egyenlőtlenségek újratermelődnek, ezt a jelenséget a folyamatosan megjelenő új technológiák, szolgáltatások gerjesztik. Abban az esetben, ha a szegények hozzáférnek az internethez, az online tartalomvilághoz, szolgáltatásokhoz, akkor a világháló használatában alig-alig térnek el a gazdagabbaktól. Rab Árpád szerint amiben mégis eltérés mutatkozik, hogy ha egy szegényebb közösség hozzájut az infrastruktúrákhoz, akkor elsősorban az „információs gettó” hatásának csökkentése a célja, az információs (feudális jellegű) függőségből adódó kitettség, kiszolgáltatottság csökkentésére törekszik.

Magyarország lakosságának jelenleg valamivel több mint a kétharmada fér hozzá az internethez. Ez elmarad az EU és az OECD átlagától. Az internetpenetráció növelése és a digitális szakadék betemetése a széles sávú hálózat fejlesztésével, az eszközökhöz való könnyebb hozzáférés biztosításával – akár célzott szociális programokkal – fontos eszköz lehet a munkanélküliség és a szegénység felszámolásában.A hazai digitális szakadék kutatásának első szakaszában (ez nagyjából 2004–2005-ig terjedt) a bevonás, az internetezők számának növekedése és ennek leírása állt a középpontban. A 2000-es évek első évtizedének második felét már (a széles sávú kapcsolatok mindennapossá válásával, illetve részben ezzel összefüggően új szolgáltatások megjelenésével) a használat minőségének feltárása, illetve a kimaradók, a nem internethasználók motivációinak feltérképezése és bevonásának lehetőségei jellemezték. A 2010-es évek a mobileszközök és a mobilinternet elterjedésével egy újabb dimenziót hoztak a kutatásokba.

A 2000-es évek közepén már elmondható volt, hogy a magyar társadalomban igen jelentős azoknak az aránya, akik a digitális világ szempontjából teljes elszigeteltségben élnek, és vélhetően közülük sokan tartoztak a szegények közé. Esetükben a legnagyobb társadalompolitikai kihívást elsősorban az jelenti, hogy sem belső motiváció, nyitottság, érdeklődés, sem a külső segítségnyújtás lehetősége nem fedezhető fel.

Az elszigeteltség fő forrása, hogy a nem internetezőkre egy beszűkült társadalmi kapcsolatrendszer jellemző, így a szakember szerint hiányoznak azok az alapvető társadalmi kötések, interakciók, amelyek elősegítenék az innovációk elterjedését. Világosan látszik, hogy a még több, még jobb digitális technológia vagy technika nem oldja fel a különbségeket, nem akadályozza meg a szegénység újratermelődését. Marad a digitális megosztottság, nem szűnik meg az egyes – nem használó – generációk „eltűnésével”.

Forrás: NOL
Fotó: NOL