2018-ig mindenütt lesz szélessávú internet

2014.11.03. 11:28 | eBefogadás, Haladó, Kezdő
37029

A kormánynak az a célja, hogy 2018-ig az ország teljes területén legyen szélessávú internet-szolgáltatás, amire 180 milliárd forint keretösszeget különítettek el – közölte az európai uniós fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár pénteken Debrecenben.

Tovább »

Így kell védekezni – mondják a guruk

2014.11.03. 08:07 | Biztonságos internetezés, Haladó, Kezdő
nincs-nagy

Ők ezeket a biztonsági intézkedéseket használják kommunikációjuk – emailjeik, azonnali üzeneteik, okostelefonjuk és internetezésük – védelmében. A Kaspersky szakemberei külön telefont és laptopot használnak, amikor utaznak, nem vitatnak meg bizalmas témákat anélkül, hogy megbizonyosodnának róla: a beszélgetés mindkét oldalon megfelelően védett, és mindig figyelnek maguk körül a gyanús viselkedésekre. Íme a biztonsági listájuk:

Tovább »

Szuperszámítógép – a Nemzeti Virtuális Laboratórium

IT Café_2

Október végén ünnepélyes keretek között Szegeden zárul az NIIF Intézet és három egyetem (Szegedi Tudományegyetem, Debreceni Egyetem, Pécsi Tudományegyetem) konzorciuma által végrehajtott, két éven át tartó szuperszámítógépes kutatási, szolgáltatásfejlesztési és oktatási program.

Tovább »

Több mint 120 ezer képzett állampolgár – Színvonalas konferenciával zárult a TÁMOP 2.1.2 projekt

39704

A konzorciumi partnerek, képzőintézmények, eTanácsadó kollégák,és a Projekt valamely képzését elvégzett állampolgárok részvételével, 2014. október 21-én került megrendezésre a TÁMOP 2.1.2 projekt záró rendezvénye

Tovább »

Fókuszban az infókommunikáció – Online közvetítés Tatabánya és Békéscsaba között

20141020113203-fa352f6e

2014. október 18-án, Tatabányán, az Országos Könyvtári Napok keretében immáron ötödször került megrendezésre az informatikai ismeretterjesztő előadás-sorozat.

Tovább »

Ránézésre megoldja a matekpéldákat a mobil egy új alkalmazással

2014.10.28. 10:41 | Haladó, Kezdő, Még több informatika
PhotoPay

Nem is akartuk elhinni, de kipróbáltuk és igazoljuk: ez az ingyenes alkalmazás egy pillanat alatt megold minden matematikai egyenletet, utána pedig le is vezeti a megoldást. Az iPhone-ra és Windows Phone-ra letölthető PhotoMath nagy segítség lehet a tanulásban, a matek tanárok viszont nem biztos, hogy örülnek neki.

Tovább »

Elküldte első Twitter-üzenetét az angol királynő

2014.10.28. 09:50 | Digitális írástudás, Haladó, Kezdő
prim hírek

II. Erzsébet halad a korral. A brit uralkodó pénteken elküldte első személyes Twitter-üzenetét. A 88 esztendős II. Erzsébet királynő nyitotta meg a londoni Tudománytörténeti Múzeum új, Information Age című nagyszabású kiállítását, amely az információs korszak fejlődésének legjelentősebb mérföldköveit mutatja be.

Tovább »

A fiatal vállalkozók már a neten bankolnak

2014.10.28. 09:28 | eGazdaság, Haladó, Kezdő
mouse-84828_1280

Egyre népszerűbbek a cégek körében az elektronikus banki szolgáltatások, amelyeket a kis- és középvállalkozások immár 40 százaléka használ rendszeresen. Ugyanakkor – noha népszerűségük gyorsan nő – még mindig csupán minden ötvenedik vállalkozás használja rendszeresen a mobiltelefonról elérhető banki alkalmazásokat.

Tovább »

A papír alapú ellenőrzések korszaka lassan lejár

2014.10.28. 09:12 | eÜgyintézés, Haladó, Kezdő
keyboard-498396_1280

A bizonylatolási fegyelem erősítését és a gazdaság fehérítését szolgálja a Nemzetgazdasági Minisztérium számlarendelete. November 15-től kiszűrhetővé válnak a gyanús szoftverek….

Tovább »

Több mint százezer ember képzését támogatta a Tudásod a jövőd! program

Plakatok1b_LJ_02

Több mint százezer ember képzését támogatta az elmúlt két évben a Tudásod a jövőd! program, amelynek köszönhetően “nagymértékben javult a felnőtt magyar lakosság gazdasági és munkaerő-piaci versenyképessége” – tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal kedden az MTI-t.

Tovább »